preloader
Scroll to top
Fitos Dezső Társulat
en hu

Repertoár

erdélyi utazás

Transylvania Express

A Fitos Dezső Társulat nagy figyelmet fordít arra, hogy rendszeresen jelentkezzen olyan táncszínházi előadásokkal, melyek a folklór hiteles közvetítését, egy-egy történelmi magyar vidék kultúrájának megismertetését tekintik elsődleges céljuknak. A Transylvania Express Erdély táncaiból, muzsikájából válogat. Az előadással szeretnénk azt az üzenetet megfogalmazni, hogy a hagyományos kultúra tovább él mindnyájunkban, akik hiszünk a tradíció életben tartásának értékében, hisz jövőnk a hagyomány!

Csak nők, férfiak nélkül

Bernarda Ballada

 Bernarda Ballada című előadásunk elsősorban a tánc nyelvén beszél. A dráma részleteiből és a szerző egyes költeményeiből álló szöveg és a folklórból merítkező zenei világ segítségével a mozgás, a tánc által idézi meg a lorcai költőiséget és érzelmi telítettséget, a szenvedély elsöprő erejét.

Bernarda ballada - új szereposztás Kocsis Enikővel

babaszínház 0-4 éveseknek

Tündérhinta

Hinta, hinta, tündérhinta, repül, szárnyal a magasba… Ha az ember hintába ül, rokon lesz a madarakkal, szivárványszín pillangókkal, kitágul a láthatára, a lentet a fent leváltja. Aztán újra ringat a hinta, fel – le – fel -le, ahogy egykor anya karja.
Félelmek és szorongások huss eltűnnek, elrepülnek. A tündérhinták táncosokkal nagyon egy húron pendülnek. A Fitos Dezső Társulat Tündérhinta című előadása a legkisebbeket (0-4 év) szólítja meg ezzel a két részből álló babaszínházi produkcióval.

táncszínházi előadás

Taven Baxtale! - Legyetek szerencsések!

Előadásunk legfőbb célkitűzése, hogy a lehető legkomplexebben és legsokrétűbben mutassa be a cigány néphez kapcsolódó mesterségeket. Ahogy maguk a mesterségek is igen változatosak, úgy az előadás is törekszik a formai és művészi sokszínűségre.

ifjúsági táncszínházi előadás

Kamaszodók - Élet a falakon túl

Táncszínházi előadásunkban a kamaszokat foglalkoztató témákat vesszük alapul, mint a szerelem, a fiú-lány szerepek, a testi és lelki változások, átmenet a gyermekkorból a felnőtt létbe, leválás a családról, a barátok szerepe, dacolni és ellenszegülni a felnőttek világával, végül pedig megbékélni, elfogadni egymást és önmagunkat. Az előadás táncos etűdökre épít, amelyek kiegészülnek egy varázslatos bábszínházi technikával, az anyaganimációval.

családi táncszínházi előadás

Karácsonyi álom - A fény meséje

Paár Julcsi és a Fitos Dezső Társulat ünnepre hangoló történetben a gyerekek egy különleges adventi kalendáriumot kapnak ajándékba, melynek ablakaiból az éjszaka folyamán előbújnak az adventi időszak kifejezetten magyar vonatkozású karakterei – Luca-napi boszorkák, pásztorok, lángos-csillag, és további megelevenedő kultikus jelképek – és vezetik egyre közelebb a nézőket a Fény – a megváltó – születéséhez. Az élőzenével, hagyományos és kortárs táncelemekkel, autentikus és modern színpadi eszközök bevonásával készülő családi, táncszínházi előadás humorral és játékossággal, emberi érzésekkel szövi át a táncjátékot.

autentikus táncszínház

Örömtánc

A Fitos Dezső Társulat legújabb előadásában ezt a régről jövő lélekre és testre ható erőt idézi meg, megmutatva a Kárpát-medence kulturális sokszínűségét és kimeríthetetlen folklórkincsét. A nézőnek számolnia kell azzal, hogy a néptánc elsöprő ereje a ma emberére is hatással van, és a  belőle fakadó örömöt könnyen elérheti általa.

autentikus táncszínház

Jövőnk a hagyomány!

A Fitos Dezső Társulat „Jövőnk a hagyomány” című táncszínházi előadásában a Kárpát-medence kimeríthetetlen és változatos tánckultúrájából nyerhetnek bepillantást egészen a Dunántúltól indulva zalai és somogyi , a moldvai és gyimesi csángó és a csodálatos csíki havasok székely táncain keresztül, a velünk élő nemzetiségek: a román kaluser és a virtuóz marosmenti cigány táncokon át.

táncjáték a hazát elhagyók emlékére

Tántorgók

Amerika a jövő országa, Amerika az ígéret földje, Amerika a lehetőségek hazája, egy tündérmese, főleg a 20. század eleji magyar nincstelenség felől nézve. A magyarországi szegénylegények, zsellérek, napszámosok, cselédek százezrei hagyták el a hazát az itthoni gondok enyhítésére, a könnyebb jövő reményében. Fitos Dezső Társulata nekik állít emléket, megmutatva négy kivándorló legény sorsán keresztül a magyar paraszti exodust. 

autentikus táncszínház

Embertánc

A Fitos Dezső Társulat Embertánc című műsorában olyan táncanyagokból válogat, melyek nem általánosan ismert gyűjtésekből táplálkoznak. Az Embertáncban elődeink régről jövő tudását, tapasztalatait, értékeit mutatjuk fel saját prizmánkon átszűrve – hogy eztán közösen vigyük tovább, tanuljunk belőle, és ne hagyjuk elveszni.

folklórműsor

A Falu

Gyökereink a mélybe nyúlnak. A falu zárt, hagyományőrző közössége szövetkezett a természettel, melyhez elszakíthatatlan kötelékek láncolták. Itt ideje volt az éneknek, a táncnak, a születésnek és a meghalásnak… Óriás-gyermekek apáik, nagyapáik válláról szemlélték a világot.

divatbemutató

FolkTREND!

A FolkTREND! a hungarikumokért és nemzeti értékekért felelős agrártárca és a Népművészeti Egyesületek Szövetségének közös programja, melynek divatbemutatóját évek óta Kocsis Enikő és Fitos Dezső koreografálja és rendezi, melynek bemutatójára rendszerint a Mesterségek Ünnepén, a Budai Várban kerül sor. Az esemény célja a régről jövő motívumok bemutatása oly módon, hogy a ma élő ember is magáénak érezhesse.

táncjáték Arany János balladái nyomán

Irgalom!

Pörge Dani, Sinkó Tera, Dalos Eszti, Tuba Ferkó, Rebi néni, Ágnes asszony egy úton jár a bűn útján, egyfelé tart a halálba. Kéjvágyuktól vezérelve az ördöggel cimborálnak, s kínok kínjával fizetnek. A bűntudat lelket kikezd, testet emészt, elmét megront.

táncjáték gyerekeknek

A Láda titka

Mit tegyen az ember fia, ha egyszer csak váratlanul begurul hozzá egy láda? Nem tudni, hogy honnan, nem tudni, hogy kié… SEHOL senki, csak a láda. Régi jószág, ütött-kopott, rézcsatokkal, nagy lakattal, kerekeken gurul, gurul… Vajon mit rejthet e láda?

táncszínház a Modern Art Orchestrával

Bartók Béla: 15 magyar parasztdal

Ahogyan a Modern Art Orchestra hidat épít a népi és a kortárs művészet között, úgy ad testet a tánc is az eredeti népdalokra felfűzött hangulatoknak, életérzéseknek: a Fitos Dezső Társulat alkotói a hagyományos néptáncból kiindulva fogalmaznak a kortárs művészet kereteiben.

táncos mesejáték

Kerekutca

Madárcsicsergős, aprócska falu, valahol a Duna partján, valamikor, az időtlen időben… A Kerekutca minden lakója – a csacsogó leányoktól az erejüket, ügyességüket próbálgató legényekig, az öreg pásztoron át, a javasasszonyig – egytől-egyig hétköznapian furcsák. De szerethető figurák: a közösség részei és részesei.

szcenírozott koncert

Átjárók

A Dalinda acapella trió énekesnői – Nádasdy Fanni, Paár Julianna és Tímár Sára – mindannyian a magyar népzene elkötelezettjei. Zeneiségükben mégis arra törekednek, hogy színpadra vigyék a népdalokból áradó hiteles, ösztönös éneklési stílust, modern, többszólamú formában, érzékenyen átdolgozva, újraértelmezve.