autentikus táncszínházi előadás
Embertánc – A táncoló ember
A népi kultúra értékeit több mint kétszáz esztendeje számon tartjuk. Ahhoz, hogy valóban megismerjük, nemzedékek fáradságos gyűjtő- és kutatómunkája volt szükséges. Közben pedig maga a népi kultúra is változott.
A Fitos Dezső Társulat Embertánc című műsorában olyan táncanyagokból válogat, melyek nem általánosan ismert gyűjtésekből táplálkoznak – így az előadás próbafolyamatát komoly gyűjtő- és kutatómunka előzte meg.
A magyar tánc, zene és ének határokat nem ismerve köti egybe a régről jövő kulturális értékeket, fókuszában pedig ott az ember. Az ember – ez a természettel együtt élő, tevékeny, érző, állandóan változó individuum, aki egy közösség fontos tagja, megtartva annak hagyományait és sajátosságait. Az Embertáncban elődeink régről jövő tudását, tapasztalatait, értékeit mutatjuk fel saját prizmánkon átszűrve – hogy eztán közönsen vigyük tovább, tanuljunk belőle, és ne hagyjuk elveszni.
Zenei rendező: ifj. Csoóri Sándor
Zenei szerkesztő: Pálházi Bence, Paár Julianna
Dramaturg: Markó Róbert
Viselet-Jelmez: Kocsis Enikő Harangozó Gyula-díjas
Szaktanácsadó: Dr. Varga Sándor
Fény: Papp Kornél
Rendező-koreográfus:
Kocsis Enikő Harangozó Gyula-díjas
Fitos Dezső a Népművészet Ifjú Mestere és Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész
Előadja: a Fitos Dezső Társulat tánckara és a Fitos Dezső Társulat zenekara
Fotó: Gajewszky Anna