Tündérhinta
babaszínház 0-4 éveseknek
Hinta, hinta, tündérhinta, repül, szárnyal a magasba… Ha az ember hintába ül, rokon lesz a madarakkal, szivárványszín pillangókkal, kitágul a láthatára, a lentet a fent leváltja. Aztán újra ringat a hinta, fel – le – fel -le, ahogy egykor anya karja.
Félelmek és szorongások huss eltűnnek, elrepülnek. A tündérhinták táncosokkal nagyon egy húron pendülnek. A Fitos Dezső Társulat Tündérhinta című előadása a legkisebbeket (0-4 év) szólítja meg ezzel a két részből álló babaszínházi produkcióval. Az etűd dramaturgiára épülő, mondókákkal, gyerekdalokkal operáló fantáziajáték első részében (20 perc), négy táncos ritmusokra épülő játékai történetmesélés helyett világot építenek, égpedig úgy, hogy abba a gyerekek is bele tudjanak illeszkedni. Ezt minden esetben közös játék követi, ahol az apróságok a színes hintákban átélhetik a ringóka-hintóka élményt:
Hinta-palinta,
Száll a hinta, mint a lepke.
Nem oly rég, ha az ember feltette a kérdést, hogy négy évnél fiatalabb kisgyereknek okozhat-e örömöt, élményt egy színházi előadás, biztosak lehettünk a nemleges válaszban…
Pedig a Glitterbird projekt (jelentése: Csillám madár) már 1997-ben elindult Norvégiából, mely a 0–3 éves korú gyermekek művészeti ellátását célzó program kidolgozását tűzte ki céljául. A mozgalomhoz később különböző művészek; szobrászok, dramaturgok és zenészek is csatlakoztak. A ‘Glitterbird, művészet a legkisebbeknek’ program célja a három év alatti gyerekek számára olyan művészi alkotások létrehozása. bármely művészeti ágban (színház, tánc, bábszínház), melyek alkalmasak az e korosztállyal való kommunikálásra. A több évtizedes tapasztalat azt igazolta, ha az alkotók képesek egy barátságos világba invitálni az előítélet és előtudás nélküli kicsiket, akkor egy verbalitás előtti misztérium részeseivé válnak. Erre, a közös játék misztériumára törekszik a Fitos Dezső Társulat babaszínházi előadása a TÜNDÉRHINTA, mely a mozdulat, a tánc, a zene ritmusára építve kommunikál a legkisebbekkel.
Az első mondatban feltett kérdésre a válasz tehát a biztos IGEN.
Bemutató: 2024. október 20. Nemzeti Táncszínház
Táncolják: Alzetta Alexa, Balogh Boldizsár, Nagy Dorottya, Östör Ákos
Dramaturg, rendező: Kocsis Rozi Blattner Géza-díjas
Koreográfus:
Kocsis Enikő Harangozó Gyula-díjas
Fitos Dezső a Népművészet Ifjú Mestere, Harangozó Gyula-díjas, Érdemes Művész
Zeneszerző: Paár Julcsi
Az előadás létrejöttét a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatta.